Sunmoney

Jutalékok

 

1.  Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. 
Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható.

2.  Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak.
Ajánlott üzleti csomag 150 Euro.

3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni.
2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot.

Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni.
Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint.
Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak.
Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk.
Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen.
Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 20%-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája.

A díjak a Partner által megvásárolt Csomag és a Partnerhez kapcsolódó Lábak alapján kerülnek kiszámításra:

A hálózati forgalom után fizetendő díj kiszámításának alapjául

  • a gyengébb láb szolgál mindaddig, amíg meg nem haladja az erősebb láb egyharmadát.
  • az erősebb láb egyharmada szolgál, ha a gyengébb láb meghaladja az erősebb láb egyharmadát.

1. Bérleti díj

A Tulajdonodban lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. (évi 8-12%)

A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a weboldalon.

2. Közvetlen értékesítés után fizetendő díj,
Első csatlakoztatási díj

A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki.

A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata.

Az első csatlakozási díj az első üzleti csomag vásárlásakor kerül kifizetésre, a közvetlen értékesítési díj helyett!

 

A te csomagod Közvetlen értékesítési
díj
 (650 €)
Első csatlakoztatási díj (650 €)
Mini 10% 65 € 0% 0 €
Basic 10% 65 € 15% 97,5 €
Silver 10% 65 € 20% 130,0 €
Gold 10% 65 € 25% 162,5 €
Platinum 10% 65 € 33% 214,5 €
V.I.P. 10% 65 € 33% 214,5 €

 

 

3. Hálózati értékesítés után fizetendő díj

A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Erősebb és Gyengébb Láb "Díjak kiszámításának alapja" figyelembevételével számított díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó hálózati értékesítési díj alapján számítandó ki.

 

 

A te csomagod Hálózati értékesítés után fizetendő díj
(11.000 €)
Mini - -
Basic 5% 550 €
Silver 7,5% 825 €
Gold 10% 1.100 €
Platinum 10% 1.100 €
V.I.P. 10% 1.100 €
 

 

4. Hálózat bérlet után fizetendő díj

A SunMoney rendszerében mások bérleti díjából te is részesedhetsz, minden hónapban, akkor is ha senki nem vásárol új napelemet a hálózatodban.

 

A te csomagod Hálózati bérlet után fizetendő díj
(5.000 €)
Mini - -
Basic 5% 250 €
Silver 7,5% 375 €
Gold 10% 500 €
Platinum 10% 500 €
V.I.P. 10% 500 €

 

A hozzád kapcsolódó hálózat alapján az Erősebb és Gyengébb Láb sajátosságának figyelembevételével minden hónapban kiszámítjuk a hálózati bérleti díjadat.

A díj mértéke a tulajdonodban álló üzleti csomaghoz kapcsolódó hálózati bérleti díj alapján számítandó ki, és ennek megfelelően a gyengébb láb 5-10% százalékát teszi ki.

Ez az a lehetőség, ami a SunMoney-t minden más üzlettel szemben kiemelkedővé teszi.

Tehát a rendszer eladás, és új vásárlás nélkül is jutalékot fizet. Ezt hívjuk mi valós passzív jövedelemnek, hiszen a “termékünk terméke pénzt termel”.
A negyedik pénzkereseti lehetőség valójában nem más, mint a következő:
Ahogyan rajtad keresztül közvetlenül, vagy közvetetten (akár mások által, viszont a bináris fában alád rendezett személyek által) napelem értékesítés történik, így egyre nagyobb része a naperőműveknek “alád” kerül.

Ez nem jelent egyebet, mint hogy a te rendszeredben egyre nagyobb mértékű villamos energia termelődik napról napra, évről évre.

Ezt a villamos energiát a SunMoney értékesíti, és te az alattad lévő villamos energia termeléséből is részesedsz majd.